HTML

Figyellek

Én meg a világ, ahogy én látom, érzékelem és ahogy engem látnak érzékelnek mások

Friss topikok

Linkblog

Álomkínzás

2007.09.09. 07:18 Önző Én

 

Furcsa, miközben szenvedek, mint a fene, valahogy mégis képes vagyok élvezettel figyelni a működésem, a pszichém, amit vajmi kevéssé tudok befolyásolni agyi, tudatos irányítással ugyebár. Nem tudom másnak milyen, az enyém nagyon rendes. ( a pszichém) Rém hálás vagyok neki például azért is, hogy amikor úgy két hónapja megtörtént, és úgy kibillentem a stabilitásomból, hogy már leomlani készültem, elmaradtak az álmok.

 Amúgy rendszeresen álmodom (mint mindenki más)... de - sok ismerősömmel ellentétben - én szinte minden reggel emlékszem az éjszakai kalandokra, változó élességgel. ( van olyan, mint amikor egy fekete táblára krétával felírt szöveget maszatos szivaccsal kezdenek törülni, és feszülten próbálom kiolvasani a még látható, de egyre tűnő betűket) Kimondottan élvezem, hogy ilyenformán mondhatni kettős életem van, még akkor is, ha nem ritkák a rémálmok sem. Érdekes, hogy a rémálmaim rémségeinek sosem elszenvedője, hanem kényszerű szemlélője vagyok, és ez - úgy érzem az álmomban - jobban megkínoz, mintha engem bántanának.

Szóval, amikor a nappalokkal is alig bírtam, és csak hápogtam, hogy mi a fene ez? hogyan is kellene ezt túlélni, akkor éjszaka teljes, nyugtató sötétség borult rám, kikapcsolt a vetítő. Annyira örültem neki. Reggel felébredtem, és mielőtt pofonvágott az új nap, még volt erőm megköszönni a nem tudatos magamnak a  nyugodt éjszakát.

Alighanem a lelki gyógyulás újabb állomásaként értékelhetem tehát, hogy kábé két hete újra álmodom. És úgy látszik, itt az ideje, hogy őt is kiálmodjam magamból. (hess) Merthogy most éjszaka megjelent, gonosz volt megint. Kietlen, ismeretlen tájon éjszakai buszra várok. Áll mellettem, valami megbeszélni valónk van. Nem szólok hozzá, látom jön a busz, teljesen üres, gondolom felszállunk, leülünk szemben, rásütöm a tekintetem, és majd akkor mondom. Felszállok, indul a busz, nézem hova üljünk, amikor észlelem, hogy egyedül vagyok. Megszólal a mobilom, ő hív, mondja, hogy meggondolta, nem mert fölszállni velem. A piszok álmomban épp olyan élesen érzem a csomót és a hányingert a gyomrom tájékán, mint amiféle érzést jócskán volt módom megtapasztalni mostanság. Amikor felébredtem, tisztán előttem volt a kép, ( a szivacs egyetlen betűt sem maszatolt el a táblán) de nem a fájdalmat nem vittem magammal. Mosolyogtam inkább a nem tudatos magamon, és örültem, hogy így szeret engem. Tudom, hogy gyógyítva vagyok.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://sisterofmercy.blog.hu/api/trackback/id/tr21160760

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása